Ahogy a mosógépeknél vagy a hűtőszekrényeknél, úgy az ingatlanoknál is vizsgálhatjuk azok energiahatékonyságát. Egy épületnél az energiahatékonyság azt jelenti, hogy , hogy az épület szokásos használata esetén a fűtéshez, a hűtéshez, a szellőztetéshez és a melegvíz-ellátáshoz mennyi energiára van szükséges.
El kell készíttettni az ingatlan energetikai tanúsítványát minden új építésű épületre, illetve meglévő épület értékesítésénél vagy bérbeadásnál. (Igen, a hatályos jogszabályok szerint, ha "Kovács Úr" négy főiskolás részére bérbe kívánja adni a szüleitől örökölt egy plusz félszobás panellakást, akkor biza több tízezer forintot kell(ene) az energetikai tanúsítvány készítésére fordítania! Ez azért a realitásoktól elég messze van…) Az adásvételi vagy bérleti szerződésben szükséges ugyanis annak rögzítése, hogy a jogszabály szerint kell-e tanúsítványt készíteni, a tanúsítvány azonosító kódját, és a vevő vagy bérlő nyilatkozatát arról, hogy az azonosító kód szerinti tanúsítványt vagy annak másolatát az eladótól vagy a bérbeadótól átvette.
A tanúsítvány elkészítése érdekében erre jogosult, megfelelő ismeretekkel rendelkező szakemberhez kell fordulnunk, aki elsőként a helyszínen megtekinti az ingatlant, majd bonyolult számítások alkalmazásával elkészíti az energetikai tanúsítványt.
A tanúsítvány, amellett, hogy energetikai szempontból besorolja az ingatlant, javaslatot tartalmaz az energetikai hatékonyság költséghatékony növelésére is. Az energia-megtakarítási javaslatban a szakember javaslatot tesz tehát arra, hogy milyen kisebb-nagyobb munkálatok elvégzésével, felújítással tudjuk energiahatékonyabbá tenni házunkat, lakásunkat.
Nem minden adásvétel illetve bérbeadás esetén kell azonban energetikai tanúsítvány. Nem kell tanúsítványt készíteni pl. ha ugyanabban az ingatlanban résztulajdonnal rendelkező tulajdonos szerez ellenérték fejében további tulajdonrészt.
Nem kell energetikai tanúsítványt készíteni továbbá az 50 m2-nél kisebb hasznos alapterületű épületre sem. Figyelem! Ez nem azt jelenti, hogy 50 m2-nél kisebb lakás eladása/bérbeadása esetén nem kell energetikai tanúsítvány! Ha a pl. társasház alapterülete, amelyben az 50 m2-nél kisebb lakás van, mint ahogy szokott lenni, nagyobb, mint 50 m2, akkor nincs kibúvó, el kell készíttetni a dokumentumot. Nem kell energetikai tanúsítvány továbbá a védetté nyilvánított (műemlék) épületre, a mezőgazdasági rendeltetésű épületre és a műhelyre sem.
A tanúsítvány tíz évig érvényes.